2013. március 6., szerda

Bűntelen Charlotte-torta

Bűntelen Charlotte-torta


Hozzávalók a tésztához:

6 tojás
6 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
6 evőkanál cukornak megfelelő édesítőszer
vanília aroma
1 teáskanál sütőpor
fél üveg diétás eperdzsemm

A tojásokat kettéválasztjuk, fehérjét felverjük kemény habbá, bele az édesítő, bele a tojássárgája és a sütőporral elkevert liszt. Egy tepsiben piskótát sütünk, még melegen felcsavarjuk a sütőpapírral együtt, úgy hagyjuk kihűlni. A piskótát megkenjük diabetikus lekvárral, feltekerjük piskótatekercsnek. Körülbelül egyforma szeleteket vágunk.

Hozzávalók a krémhez:

1/2 liter tejszín
2 csomag habfixáló
1 csomag zselatin fix
1 doboz fagyasztott gyümölcs
édesítőszer

A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval és a fixszel, óvatosan belekeverem a gyümölcsöt, azzal is még kicsit verem, hogy kellemes állagú legyen.

Egy szűrőedényt kibélelünk folpakkal és az edény formáját követve kikövezzük a piskótatekercs szeletekkel. Majd a krémet belelapátoljuk, a tetejét simára dolgozzuk. Folpakkal lefedjük, egy estét pihentetjük. Tálalás előtt tálcára ráborítjuk az edényt, óvatosan leszedjük a folpakkot és tetszés szerint díszítjük.

0 megjegyzés: