2013. november 30., szombat

Süllő burgonya ágyon, fokhagymával és szalonnával tűzdelve

Süllő burgonya ágyon, fokhagymával és szalonnával tűzdelve


Hozzávalók:

  • 2 közepes méretű süllő (együtt kb. 50dkg)
  • 15 dkg kolozsvári szalonna
  • 3 dl tej
  • 5 gerezd fokhagyma
  • só, kakukkfű, bors
  • 25 dkg burgonya
  • 1 fél citrom leve
Elkészítés:

A jól megtisztított süllőt beirdaljuk és 2 gerezd fokhagymával, tejjel és sóval pácoljuk kb. 30 percig. A maradék fokhagymát, a szalonnát felszeljük. A hagymát az irdalásba nyomkodjuk, a szalonnát ráterítjük. A burgonyát felkarikázzuk, sózzuk és borsozzuk, majd az üveg edény aljára tesszük. A halakat ráhalmozzuk, fűszerezzük a kakukkfűvel. Majd alufóliával lefedve 20 percig sütjük. Amikor a krumpli is megpuhult, levesszük a fóliát és 3 percig pirítjuk. Amikor tálaljuk, egy kis citrommal lelocsoljuk. Csak a szálkára kell figyelni, mert azért akad benne. 

2013. november 27., szerda

Pozole- mexikói pocsolya leves

Pozole- mexikói pocsolya leves






Hozzávalók:
  • 50 dkg lapocka
  • babérlevél, egész bors, só, kömény
  • 1 kis doboz sűrített paradicsom
  • 1 konzerv csicseriborsó
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 szem avokádó
  • 1 szem retek
  • 10 dkg szalonna
  • 1 db lime leve
  • jalapeno paprika őrlemény
Elkészítés:

A húst nagyobb darabokra vágjuk, és sóval, babérlevéllel, pár szem egész borssal fel tesszük főni. Lehabozzuk és lassú tűzön 1 és fél órát főzzük. Amikor a hús megpuhult, kiszedjük és felszeljük csíkokra. Leszűrjük a levest, és visszatesszük bele a húscsíkokat, a paradicsomot és a csicseriborsót. Fűszerezzük: kömény,bors, stb. Aztán a zsírjára sütött szalonnát is beleöntjük. Összefőzzük. Apróra vágott hagymával, retekkel és avokádóval tálaljuk.



2013. november 25., hétfő

Fokhagymás sertés máj hagyma karikával

Fokhagymás sertés máj hagyma karikával



Hozzávalók:

  • 50 dkg sertésmáj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tej
  • tk liszt és pirospaprika a forgatáshoz
  • 2 fej vöröshagyma
Elkészítés:

A májat felvágjuk, fokhagymás tejben áztatjuk jó fél órát. Fontos! Ne sózzuk! A lisztet összekeverjük az őrölt paprikával. Belehempergetem a májat, és forró olajban kisütöm. Utána sózom, és fokhagymát reszelek rá. A hagymát felkarikázom, 1 dl vizet engedek rá, majd beleforgatom a karikákat a lisztbe. Aranybarnára sütöm. 


2013. november 24., vasárnap

Házi ravioli

Házi ravioli




Hozzávalók:

  • 50 dkg tk liszt
  • 2 db tojás
  • 1 dl víz
  • 50 dkg darált pulykamell
  • szárított medvehagyma, só, bors, bazsalikom
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 1 doboz sűrített paradicsom
Elkészítés:

A tojásokat elkeverem 1 dl vízzel, és kemény tésztát gyúrok a lisztből. 20 percig pihentetjük. Addig elkészítjük a tölteléket: a húst megpirítjuk egy kevés olajon, majd fűszerezzük: medvehagyma, fokhagyma, bazsalikom, só, bors, 2 gerezd fokhagyma. Amikor már félig megfőtt, akkor levesszük a tűzről. A tésztát vékonyra kinyújtjuk és négyzeteket vágunk fel. A közepére ráhalmozunk egy kiskanál húst, félbehajtjuk, hogy háromszög formát vegyen fel, és villával perforáljuk a szélét. Forró sós, olajos vízben kifőzzük. A vöröshagymát apróra vágunk, és egy kevés zsiradékon megfuttatunk, mehet rá a paradicsom és a fűszerekkel összefőzzük. Ha kell sózzuk, édesítjük. Reszelt sajttal, forrón tálaljuk. 


2013. november 23., szombat

Kakaós és fahéjas biga

Kakaós és fahéjas biga





Hozzávalók:
  • 50 dkg tk liszt
  • 1 élesztő

  • csipet só
  • reszelt citromhéj
  • 3 dl tej (plusz egy deci a locsoláshoz)
  • 10 dkg olvasztott vaj vagy margarin (plusz 5 dkg a kenéshez)
  • 20 dkg xilit 
A töltelékhez:
  • fahéj és kakaópor
  • 15 dkg xilit

Elkészítés:

A tésztához felfuttatom az élesztőt és átszitálom a lisztet. A hozzávalókat összedolgozom és dagasztom robotgéppel. Kb. 6-8 percig dagasztom, majd kelesztő tálba teszem és 20 percig kelesztem. Ezt követően átgyúrom, majd még 20 percig pihentetem. Kinyújtom és vastagon megkenem vajjal, majd mehet rá a kakaó vagy a fahéj és a xilit. Két oldalról tekerem fel, hogy dupla tekercs legyen, majd szeletekre vágom és a sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem. Langyos helyen még 10 percig kelesztem, megkenem a tetejüket a maradék vajból, kevés tejből és xilitből álló keverékkel, majd mehet a sütőbe közepes lángon. Kb. 20 perc és kész. Amikor forró akkor meglocsolom kevés édes tejjel, hogy puha maradjon. 



2013. november 13., szerda

Korhely gulyás csicserivel

Korhely gulyás csicserivel




Hozzávalók:
  • 50 dkg sertés comb darabolva
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál halványított zeller
  • 15 dkg csicseriborsó konzerv (ez gyorsabban megvan, de ha van időnk akkor simát előre főzzük meg)
  • 15 dkg savanyú káposzta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4 db kelbimbó
  • só, bors, paprika, babérlevél
  • tejföl
Elkészítés:

A hagymát apróra vágom és kevés kacsazsíron megpirítom a kockára vágott hússal. Fűszerezem, karikára vágom a répát, zellert és belereszelem a fokhagymát. Felöntöm vízzel és félig puhára párolom. Amikor már majdnem jó, mehet bele a káposzta és a csicseriborsó (én konzervet használtam), kelbimbó. Ezt követően ízlés szerint még fűszerezzük (erős paprika, stb.), majd tejföllel tálaljuk. 

2013. november 1., péntek

Kapros juhtúróval töltött karaj szeletek párizsi bundában

Kapros juhtúróval töltött karaj szeletek párizsi bundában


Hozzávalók: 
  • 5 db szép szelet karaj
  • só, bors
  • fokhagyma
  • 2 dl tej
  • 25 dkg juhtúró
  • kapor
  • 3 db tojás
  • teljes kiőrlésű liszt 
  • bő olaj a sütéshez


Elkészítés:

A húsokat klopfoljuk, majd sós, borsos, fokhagymás tejben áztatjuk legalább 2 órát.




A túrót áttörjük villával és kaporral összedolgozzuk. Ezt töltjük a húsok belsejébe. Felgöngyöljük a húst és a végén bacon-be is betekerjük.


 Aztán jöhet a panírozás. Először a liszt, majd a felvert, sózott tojás és végül újra liszt. Mehet is a forró olajba. Aranybarnára sütjük.